| Jedi B. és Spider G. (forrás: KA Antal) |
Gigászi küzdelem zajlott ma délelőtt a Csácsi Havasokban. Tudósítóink jelentették és a műholdas felvételek elemzése is arra utal, hogy drasztikus faállomány ritkulás ment végbe a fent említett hegység egy alig ismert területén. Feltételezhetően a tettesek szuperhősök, mert a terület lokalizálása közben végeztek is a tevékenységükkel. A hatóságok már csak a pusztítás tényét tudták megállapítani, tettenérésre nem volt lehetőség. A rendbiztosítási szervek a környezetvédelmi főfelügyelőséggel és az SHB (Super-Heroes Boosters) nagy erőkkel vonultak a helyszínre. Nyomok hiányában nem indult nyomozás az ügyben, bizonyítékként csak a mellékelt fotó szolgál, melyet a rajzfilmhősből átképzett szuper-hangya (KémAtom Antal) készített. Antal viszont olyan veszélyesnek érezte a helyzetet, hogy tovább rohant a morzsának álcázott kamerájával. Egyes meg nem nevezhető források szerint az elkövetők egy nappal korábban a P-Domb nevű helyen gyakorlatoztak. Erről a helyről szintén jelentős növényzetritkulást jelentettek. A feltételezett sorozatirtók Jedi B. és Spider G. jellemzően két eszközt használhattak a jól kifejlesztett módszerükhöz. Amíg Spider G. a vontatókötélnek álcázott pókfonallal kilövellt és benyalábolta a kiszemelt áldozat-növényt, addig Jedi B. a vidék lézerkardjával (Hitachi Oregon robbanómotoros láncfűrésznek álcázta!) kisuhintotta azt! A rönkök és a gallyak eltüntetésében további segítőik lehettek. Az utóbbi időben Jedi B-t gyakran látták együtt Jedi Judy-val. Spider G. pedig már jó régóta Precision T-vel fut, valamint a két közös utánfutójuk is helyszínen lehetett (...erről fültanúk számoltak, be akik gyakran hallották az alábbi felkiáltásokat. "Ne tedd oda!Ne menj föl!Rád esik!Eltöröd!Már megint éhes vagy?!De most pisiltél!". Ann T. és Zoom B. konstruktív segítséget nem nyújtottak, de a levegő nekik is jót tesz. Valamint velük volt Jutka Mom is, aki próbálta a környezetrombolást ellensúlyozni, facsemeték földbe integrálásával. A nyomozás kihűlt nyomokon sem folyik. Tetteikre keresik a magyarázatot. A megkérdezettek szerint (A nem reprezentatív közvélemény kutat ás!) a munka nemesít, meg jól is esik, de ezek a magyarázatok igen gyenge lábon állnak! {zapa G.}