Az igaz, hogy már 10 napja történt, de emléke még mindig elevenen él bennem...Csütörtök esti tekergésem nem titkolt célja volt, hogy pillantást vessek a Csácsi Arborétum melletti erdészeti út kapuira. Egészen ősz óta nem találtam nyitva, pedig az egyik legkellemesebb bringás terepet rejtik. Vajon miért is rejtik? Erről majd máskor, most csak annyit, hogy nagyon kéne egy kulcs, vagy egy kiskapu a bejutáshoz. Farönköket nem lopok biciklin és az erdőt is tiszteletben tartom. Remélem ezzel így vannak tekerő testvéreim is!...ugye így vagytok ezzel tekerő testvéreim?!...Akkor, tehát SZKCSE (Szerezzünk Kulcsot a Csácsi Erdőhöz!). A kis kitérő után beszámolok vad-kalandomról. A Csácsi-hegy megmászása után szakítani kívántam a civilizált környezettel. A kapu nyitva volt! Áthajtottam mindkettő kapun (fő a biztonság ;)) és kezdetét vehette a mászás. A civilizációból csak a köves út és az erdőirtás, illetve a vadlesek maradtak. Szépen lassan a 76-os út zaja is elfogyott, helyette maradt a tücsök és a különféle madarak "zajongása", maradt a naplemente és a caplatás fölfelé a kapaszkodón. Elhaladtam Tóthék kaptárai mellett is, és a hatalmas bükkfák között tova-haladva kisebb-nagyobb tetők és ereszkedések után megérkeztem az egyik kedvenc helyemre. A tökéletes észak-nyugati panorámával bíró platóról látszanak ugyan a Bozsoki-hegy házai és a völgyben feltűnik Zalaegerszeg is, de zaj ügyileg zsibbasztóan kellemes érzés az ott tartózkodás. Elhatároztam, hogy egyszer egy Szentiváni Éji bulit szervezet erre a helyre, mert nem csak a naplemente utolsóként, de a napfelkelte elsőként érhetne itt minket! Ismét elkalandoztam bocsánat!...és még mindig semmi vad-kaland! Kissé visszatekerődve megkezdtem utamat az erdőben, ahol már az út sem az az erdészeti típusú. Itt már csak az új fatelepítések vadvédő rácsa emlékeztetett az emberekre. (Jó néha ez az érzés!). Kapaszkodtam tovább fölfelé, napocska barátom pedig gurgulázott lefelé a horizonton. Ennek megfelelően a zártabb erdei szakaszokon sötétben kellett tekernem. Elszántságom kizökkenthetetlen volt, hiszen már csak a tetőt kellett elérnem és onnét már csak enyhe kis lecsorgás a völgybe és laza bokagyakorlat amíg átérek a bozsoki antennához! Mászás vége, elérkezett a tető, ereszkedés, vagy inkább mégsem!? Előttem egy kidőlt fa mögött és talán éppen a kidőlt fa miatt bevilágító utolsó napsugarak segítségével, a friss dagonyában egy kisebb kupac csíkos hátú vadmalacot pillantottam meg. Sekélyes vadászati és biológiai ismereteim okán, illetve fejlődő szülői tudásom végett úgy gondoltam, hogy kismalac nincsen anya nélkül. Anyamalac pedig védi a kis porontyokat! Jobb lesz nem zaklatni a kis gombócokat, pedig mindenem a vadas zsemlegombóccal! Megálltam, mire a kis süldők fölkapták fejecskéiket és rövid gondolkodás után...balra el! Mamóca is ott lehetett, mert erős csörtetés kezdődött balra halkulva és távolodva! Nyugodtságom nem volt kifejezhető, mert nem volt mérhető. Jó kis dagonyának tűnt az ott, a kidőlt fa túloldalán, ha malac lenné kén is ilyenre vágynék! Gondolataimban föltűnt a többi malac is, akik csak arra várnak, hogy elhúzzak! Szerettem volna tovább menni, így bizonytalanságom eloszlatására tettem egy kísérletet. A kesztyűimmel a kezemen tapsoltam egy hatalmasat. Talán Runcájsz tölcséres végű durranós-golyós puskájára hasonlíthatott a hang, talán csak már találkoztak vadásszal, vagy csak rosszak voltak az idegeik (nem tudhatjuk, hogy mennyi mesét néznek vadaink...). Mindenesetre jobbról és balról is lendületes avarcsörgés hallatszott, szerintem nem ketten és nem is öten, hanem legalább harmincan voltak. Talán a hangforrástól el, sugár irányban indultak meg, talán felém, de ezt már sohasem tudom meg. Gyors döntést hoztam és az egy helyben, egy adott idő alatt a legnagyobb szögben megfordítandó kerékpárok világcsúcsát állítottam be, vagy köröztem le! Az első nagy fogaskerék fogacskái szép párhuzamos barázdákat véstek a lábszáramba, majd vad ereszkedésbe kezdtem. Még szerencse, hogy a meglepetés a dombtetőn ért! Gyorsan vissza értem a kapukhoz, majd újra átmásztam a Csácsi-hegyen és haza! Jó volt és emlékezetes. Valószínűleg túl is reagáltam a dolgot, de jobb a békesség és elsősorban az erdő az övék, még akkor is, ha leseket és kapukat is építünk bele! Csak azt tudnám a vadászok minek ücsörögnek csöndben a lesen, ha én a zajos bringámmal akár el is gázolhattam volna néhány vétlen disznajt! Bringára vadászok!!! {zapa}
 |
| Szerintem ők is ott voltak! |
