A síelős élmények leírása helyett egy friss és legalább annyira sikamlós történetet választottam megosztásra.
-Zalaegerszeg.
-Szerda esete.
-Megszokott program.
Apa kocog haza természetesen elkésve. Elméletileg találkozás anyával és Balázzsal 17-25-kor a garázsban. Rohanás a csajokért az xxl-be. Persze érkezhetünk bármennyire késve ők mindig rátesznek egy lapáttal. Valószínűleg az iskolában nincsen elég idejük megtrécselni a dolgaikat. Timi bemegy értük. Kivánszorognak. Beszállás! Gyerekülések csomagtartóba röpítve táskákkal együtt. A három grácia és Balázs lovag a hátsó ülésen. Egymás szavába vágva folytatódik az élménybeszámoló, meg a ki-kit utál és a ki volt ma undok, valamint a ki tud nagyobbat mondani műsorok. Balázs nagyon kedveli ezt a csapatot. Mindig várja az utazást, pedig előre retteg. Közölte ma, hogy Luca úgy bánik vele, mint a felnőttek a babájukkal. Valóban, Balázst gyakran lecukizzák és szeretgetik. Még így is kicsit nagyfiúnak érzi magát ebben a társaságban, ilyen komoly nőszemélyek között.
Na elég a kalandozásból, folytatom a vezérfonal mentén! Robogás az ÁMK-hoz a Kertvárosba. Anyának kangoo 18-00-tól. Időben érkeztünk, időben indultunk vissza a városba, de HÓ volt. Illetve hó van most is! Tehát indulás, gond nem lehet, a kedvünk jó, lendület van, dolgozik a kipörgésgátló. Haladunk, lassulunk, megállunk és már hiába dolgozik a kipörgésgátló! Visszagurulunk, hosszabb nekifutás, de a végeredmény ugyan az. Hú de jó! Az új hólánc végre kipróbálható! Úgy gondolom, hogy egy normális ember, amikor hozzájut egy ilyenhez, átolvassa a használati utasítást, esetleg ki is próbálja a meleg garázsban, hogy ne lefagyott kézzel kelljen kísérletezni! Na, de egy mérnök nem ilyen! Mit nekem pár láncdarab, meg valami drót, meg ilyen kis feszítő, meg rugó, stb. (gyanús lehetett volna, ha előre megnézem mennyi cuccból áll!)....
Gyerekek én most meghóláncolom az autót, addig kiszállhattok egy pár percre levegőzni. Balázst izgatta a dolog, mellém állt és közölte, hogy fel kell emelni a kocsit. Önteltségtől fűtve lehurrogtam szegénykét, hogy ugyan fiam én már annyi ilyet láttam, csak ráterítik, aláhúzzák, kicsit előre járnak, aztán kész is! Balázs látva küzdelmeimet angolosan távozott néhány perc múlva. Elment a csajok után hömbölögni a hóba (természetesen egy szál melegítőben, mert gyorsak leszünk és úgysem kell kiszállnia felkiáltással indultunk otthonról.).
Lazán kezdtem, aztán feszegettem, húzogattam, ráigazítottam, szerintem szép volt vele a kerék. A jobb is és a bal is. Beszálltam, előre jártam, kiszálltam, konstatáltam! Hóban feküdt mindkét hólánc! A jobb és a bal is! Ó, hogy a b***s p****ba! Ennyire béna nem lehetek. Duzzogásom közepette felnézek bánatomból, a kerék mellett guggolva és egy hölgy halad el ott, aki hallva cifra panaszomat megszólít és kérdezi, hogy segíthet-e. Ó nem köszönöm, csókolom, csak éppen egyszerűbbnek gondoltam a dolgot annál, mint amennyire bonyolult.
Ekkor már szégyelltem magam nagyon főleg, hogy a gyerekek is elkezdek vissza szállingózni a kocsihoz, mert átáztak ezalatt a fél óra alatt. Továbbá sorban közölték, hogy fel kell emelni az autót, mert anyukájaiknak is van ilyen és tudják. Ilyen nyomás hatására, illetve, látva, hogy milyen vizes a négyből kettő, megnéztem a csomagtartóban a sillabuszt Gyengécske fénynél is a papírlap három ábráját gyorsan megértettem. Óóóó, hát mondtam én, hogy egyszerű, szinte ráugrik a kerékre, de emelőt sehol nem írnak, biztosan teljesen magától értetődő, hogy kell! Elővettem, felemeltem, közben két ázott gyerek a kocsiban szabálytalanul, de nem kockáztathattam az egészségüket!( Kézifék betépve, erejük sem lett volna kioldani!)
Hosszasan ölelgettem fagyott kezekkel a bal első kereket, mire felkerült a lánc. Még ekkor sem hittem el, hogy így kell! Fölkerült az egyik, a másik felrakásától már elment a kedvem. Gondoltam próba szerencse! A két síöltözékes leányzót megkértem, hogy battyogjanak fel a hóban a dombtetőre, így a kevesebb súly és a fél láncolás eredményt hozott. Felértünk!
Természetesen a szülők jogos aggodalmát tolmácsoló körtelefon elérkezett hozzám is és én megnyugtatólag közölhettem, hogy már ÚTON vagyunk!
 |
| Ez alapján próbáltam feltenni! |
A slusszpoén az, hogy az emelő tényleg felejtős. Nem kell! A 8 fázisból álló felrakási útmutató a brossúra belső oldalán volt, amit az öntelt mérnökúr már nem nézett meg, talán a sötét miatt, talán más okból. Így esett , hogy a leszerelési útmutató alapján próbáltam hóláncot tenni a kerekekre! {Zi-Ma}
